Amióta megjelent a WordPress, azóta vannak viták azzal kapcsolatban, hogy ez a rendszer megfelel-e a kisvállalkozásoknak, vagy sem.

Így kialakult a pro és kontra tábor, amelyek véresen komolyan védik a saját igazukat.

Találkoztam olyan informatikussal, aki a WordPresst a saját közelében sem szeretné látni. Viszont volt szerencsém olyan fejlesztőhöz is, aki figyelmen kívül hagy minden veszélyt, ami a WordPress szerkesztőségi rendszerrel kapcsolatos.

Kicsit utánanéztem a weben és megtaláltam a friss piaci részesedési adatokat, ami szerint a WordPressnek több fizetős és ingyenes nyílt forráskódú cms mellett összesen 60 %-os szelete van.

Forrás: https://w3techs.com/technologies/history_overview/content_management

Ezen a listán nem szerepelnek a különböző országok saját fejlesztésű rendszerei, és olyan website-ok sem, ahol nincs backend, csak frontend.

Ha a teljes webet vizsgálnánk, vagyis az összes website-ot a világon, akkor különböző kimutatások szerint a WordPress piaci részesedése 26 %. Ez is óriási, hiszen az összes weboldalak negyede ebben a szerkesztőségi rendszerben van.

Van néhány tényező, ami az inbound marketinggel kapcsolatosan fontos, tehát nézzük meg a WordPress kontra minden más cms-t.

Három fontos dolog kell, hogy érdekelje a kisvállalkozókat, mégpedig a funkcionalitás, a fejlesztői környezet, illetve az ár.

Funkcionalitás

Funkcionalitás alatt azt értjük, szerepelnek-e benne, vagy könnyen hozzárendelhetők-e azok a funkciók, amelyek a modern marketingben nélkülözhetetlenek.

Az inbound marketingben, ami saját erőből, saját erőforrásból, saját platformon működtetett kontent, ami hoz megrendeléseket és mindent, ami ezzel kapcsolatos.

SEO-, vagyis keresőbarát

Lényegi funkció a SEO, vagyis keresőbarát a szerkesztőségi rendszer, vagy sem. Ezzel kapcsolatos szintén, hogy létezik-e kiegészítője, ami még inkább SEO-baráttá teszi.

Különböző CMS-ekhez lehet plugineket rendelni. Ha a weboldalt egy webfejlesztő cég csinálta, akkor ez a lehetőség ki van zárva. Magyarul a webfejlesztő cég meg tudja neked csinálni, le tudja fejleszteni, el kell magyarázni, hogy mire van szükség és megoldják.

Egyszerű admin kezelhetőség

Nagyon fontos szempont, hogy mennyire felhasználóbarát az admin felülete. Ezzel kapcsolatban szubjektív és objektív tényekről is lehet beszélni. Ahhoz, hogy valamire azt lehessen mondani, hogy nem felhasználóbarát, bizonyítani is illik, ami az ergonómiai teszteken eldől.

A rengeteg véleményből ki lehet olvasni, hogy a webfejlesztő cégek által gyártott cms-ek nagyon gyakran vagy túl komplexek, vagy nem felhasználóbarát megoldások.

A WordPress esetében tonnányi UIX-es szakember dolgozik a fejlesztésen és a legújabb, legfrissebb és letesztelt megoldásokat teszik bele, amit mi minden egyes újabb frissített verzióval élvezni tudunk.

Admin elérés mobilon

Előfordul, hogy a weboldalon azonnal kell változtatni valami apró dolgot, ami nem várhat addig, amíg az ember számítógép elé kerül. Pláne a kisvállalkozó, aki próbálja a saját marketingjét csinálni, vagy netán van egy-két marketingese, nagyon fontos, hogy gyorsan történjenek a dolgok.

Szükséges a mobil admin, hogy be lehessen avatkozni a weboldalon bármi sürgős dolog miatt. Ez elég nagy probléma tud lenni minden más cms-nél. A WordPress esetében ez is egyszerű, mert léteznek erre applikációk is.

Használható-e a cms hosszú távon?

Alapvető probléma, amikor pár év múlva szükséges valamin változtatni, vagy elavult lett a weboldal és újat kellene létrehozni. Ha webfejlesztő cég készítette a honlapot, és ne adj isten megromlott a kapcsolat velük, akkor természetesen új céget kell keresni, aki nemcsak más designt produkál, hanem más szerkesztőségi rendszert is, amit újra kell tanulni, mert egészen biztos, hogy másképp működik.

A WordPress esetében egyszer kell megtanulni a szerkesztőségi rendszert és utána olyan sablont lehet keresni a több milliós választékból, amilyet szeretnénk és akár hetente lehetséges fejlesztőt váltani, ha valami gond lenne vele.

Hosszú távon egyértelműen megint a WordPress győz.

Inbound marketing

A kérdés az, hogy melyik szerkesztőségi rendszerrel lehetséges inbound marketing eszközöket használni.

Amennyiben webfejlesztő cég készítette a honlapot, természetesen le tudnak fejleszteni minden kérést, ami plusz költség és plusz idő.

A WordPress estében regimentnyi plugin létezik letesztelve, készen. Vannak önálló és olyan pluginok indbound marketinges cégtől, amit saját szolgáltatásként működtetnek online. Van ingyenes és fizetős lehetőség is, amivel meg lehet oldani a dolgokat.

Egy kisvállalkozónak, akinek fontos a gyors, pontos és egyszerű marketing kivitelezésre van szükség, pláne a website marketing estében, kikerülhető az a kérdés, hogy tudja-e gyorsan használni, vagy alapból a fejlesztőnek kell magyarázni, hogy mit is szeretne. Amit aztán kifizet, majd kiderül, hogy nem jó, ki kell egészíteni, állandóan bug-os. Természetesen azt sem szabad elfelejteni, hogy a fejlesztő ezt a dolgot másnak is el fogja adni, mi pedig fizettünk érte. No comment.

Fejlesztői környezet

Ez alatt azt kell érteni, hogy kik fejlesztenek a rendszerben és mennyien vannak. Ugye, nem kell említeni, hogy ha website fejlesztő céget választunk, akkor csak ők fejlesztenek abban a környezetben.

Lehet valamilyen hasonló rendszer egy másik fejlesztő cégnél, de ezt azért nem Google keresővel, hanem valami mással kell keresni, hogy kik azok, akik hasonló rendszerekből építették fel a sajátjukat. Azaz a website költöztetése nem lesz probléma.

A WordPress esetében tengernyi fejlesztő dolgozik.

Szakemberek

Lehet-e találni jó szakembereket website fejlesztő cégnél? Biztos, hogy tökéletes szakemberek dolgoznak, akik a saját rendszerüket fejlesztik.

Jó WordPress fejlesztőt is keresni kell, de azért lehet találni nagyon jó fejlesztőket.

Biztonság

Meg tudják-e oldani a biztonsági kérdéseket, megvédik-e a támadástól a honlapot. Remélem, hogy egy webfejlesztő cégnél ez megoldott, hiszen ők a saját rendszerük biztonságáról gondoskodnak.

A WordPress biztonsági kérdése egy plusz dolog, amire fel kell készülni és a fejlesztőnek ezt a munkát el kell végeznie.

Fejleszthetőség

Mennyire gyorsan lehetséges a szerkesztőségi rendszerben egy újabb fejlesztés?

Aki látott már WordPresst működés közben, vagy fejlesztés közben, az tudja, hogy sablonokból és elemekből áll, emiatt nagyon gyors a fejlesztése. Tehát sokkal gyorsabb fejlesztés érhető el, mint egy webfejlesztő céggel.

Persze, ezt is el lehet húzni, és komplexé tenni, de ezek ritka esetek.

IT részleg szükségessége

Tudok olyan bankot és biztosítót Magyarországon, akik webfejlesztő cégtől rendelték meg a honlapot, amit a marketinges nem tud üzemeltetni, hanem kell hozzá egy IT részleg nemcsak a biztonsági kérdések miatt, hanem bármi más ügy tekintetében is ők döntenek, ők üzemeltetik. A marketingnek csupán belépési lehetősége van bizonyos dolgokat megoldani.

A WoprdPressnél is lehetséges nagy szervezeteknél a különböző hozzáférési jogokra, ahol külön lehet az IT és marketing részlegnek is különböző hatásköre.

Ár

Fontos kérdés, hogy milyen árban lehet fejlesztőket találni, mennyibe fog kerülni a weboldal. A tapasztalat azt mutatja, hogy ami WordPressben készül, az kb. egy db nullával olcsóbb a webfejlesztő cég által készített weboldalnál.

Lehet olyan dolgokról és esetekről beszélni, hogy a webfejlesztő cég saját rendszerében fejlesztett website bizonyos szempontok szerint biztonságosabb lesz, egyszerűbb lesz a használata, nem lehet elrontani bizonyos website elemeket, mert el vannak rejtve és a marketinges csak annyit lát, amennyi neki kell. Tehát sok előnye is van a saját fejlesztésnek, viszont az ár tekintetében biztosan a WordPress lesz a nyerő. A rettenetesen sok WP fejlesztő mellett is nagyon alacsony az átlagár.

A fentiekből azt lehet következtetni, hogy a WordPress oldalán állok, ami nincs messze az igazságtól, de azért szeretném felhívni a figyelmet néhány alapvető problémára.

Mire érdemes figyelni

Az egyik a biztonság. Jó pár évvel ezelőtt a honlapjaimat úgy készítettem valakivel, hogy a biztonságról nem gondolkoztam és volt egy-két olyan támadás, ahol szerencsére nem komplex károk keletkeztek, de kellett javítani, újraírni bizonyos oldalakat.

Ma már nekem is több tapasztalatom van, és én is látom, hogyan működnek ezek a dolgok. Van olcsó, gyors, egyszerű biztonságos megoldás, hogy a legnagyobb piaci részesedéssel rendelkező cms-t, akit állandóan támadnak a hackerek, meg lehessen védeni. Tehát a biztonság kipipálva.

A másik a komplex website-ok kérdése. Egy kisvállalkozó elkezdheti a weboldalát WordPressben, de elérkezhet az a pont, amikor már nem tud saját maga változtatni a dolgokon, pedig kellene. Ilyenkor fejlesztőt kell megbízni.

Igazán komplex website-okat és itt nemcsak az e-commerce-re gondolok, hanem banki , biztosítási rendszereket nem nagyon lehet WordPressben kivitelezni. Erre biztos, hogy egyedi megoldásokat kell a webfejlesztő cégeknek gyártani.

Ami problémaként jelentkezik még, a sok amatőr fejlesztő, akik természetesen nagyon olcsók, és mindenki örül, hogy megtalálta a legolcsóbb fejlesztőt, de sajnos csak az alapokat ismerik és nem nagyon tudnak bizonyos problémákat megoldani.

Majd amikor az egyik fejlesztőtől a másikig ugrálsz, aki olcsó és amatőr, akkor biztosan csalódni fogsz a WordPress rendszerben mondván, hogy a fejlesztők ilyenek.

Nem azt mondom, hogy a legdrágábbat kell keresni, de egy közepesen erős árban biztos, hogy találhatók profik is.

A support hiánya is probléma lehet. Egy WordPress esetében is kell, hogy legyen support, amikor elindul a weboldal és lehetséges, hogy ezért fizetni kell.

Vannak vállalkozások, akik nagyon sok plugint használnak, ami biztonsági problémákat okozhat nem beszélve a WordPress verziójának változásáról, ami érinti minden egyes elemét a honlapnak, így a plugineket is.

Ha ezeket nem tudod figyelni és frissíteni, amikor szükséges, akkor nagyon nagy problémák lehetnek.

Remélem, hogy rá tudtam világítani kicsit talán egyszerűbben arra, hogy a WordPress neked való-e. Láttam nagyszerű weboldalakat cms nélkül, csak frontendel, láttam nagyon jó fejlesztők által készített cms-el, és láttam más dobozos rendszereket is nyílt forráskódú cms-ben jó website-okat is.

Neked kell átgondolni az összes dolog mellett, hogy melyik rendszert szeretnéd használni.

A cikk eredetileg az alábbi címen jelent meg:
https://senpai.hu/wordpress-pro-es-kontra-avagy-mit-hasznaljon-egy-kis-ceg/