influencer-g54438868f_640.jpg

Kevés olyan marketing eszköz van, amely nagyobb generációs szakadékot mutat, mint az influencer marketing. Sok éve része a mindennapjainknak, rendszeresen előkerül megbeszéléseken is. Eleinte egyfajta kuriózum volt, aztán átalakult az aktuális Szent Grállá, amitől mindenki a megváltást és az örök életet várta, később egyre inkább azt kezdtem érezni, hogy csalódottság és egyre fokozódó gyűlölet veszi körül.

Persze, sokszor felmerül, használjuk. A fő érv: a fiatalokat csak így lehet elérni, és így a fiatalokat tényleg el lehet érni. És ez igaz: minden kutatás azt mutatja, hogy a fiatalok nézik az influencereket. Más kutatásokból meg azt tudjuk, hogy akiket szeretnek az emberek, azokra jobban figyelnek, jobban hallgatnak. Én is tanítom: befolyásold (hirdetőként) az influencert, hogy ők is befolyásolják azokat, akik követik őket. Erről szólna ugye az influencer marketing.

Az elv csodálatos, a kivitelezés meg… Hát, az az igazság, hogy ezt túltoltuk, Béláim!

Amikor szőnyegbombázássá alakult az influencer marketing, amikor mindenre is influencert kezdtek el a cégek használni, amikor nem foglalkozott senki azzal, mennyire illik a termék az adott influencerhez, amikor beárazódott egy instagram poszt ára, amikor már egyszerű hirdetési csatorna lett ez, és nem egy együttműködés, akkor pont az tűnt el az influencer marketingből, ami miatt hatékony volt. A hitelesség.

Ma, ha egy influencer kirakja, hogy milyen kencét ajánlj az arcára, senki nem hiszi el neki. Tudjuk, holnap majd lesz egy másik, aki aktuálisan akkor fizetett neki. Jó a reklám annyiban, hogy az influencer adta a csatornáját, adta az elérést, de már nincs mögötte az a plusz, ami a személyes varázs volt korábban. Ledegradálódott, érdektelenné vált.

Ezt most nem azért mondom, mert így érzem. Ezt most azért mondom, mert a napokban letöltöttem az NRC social media kutatását, és ez megerősített ebben. Erre gondolok:

A 9. oldal címe: Érdeklődést/vásárlást generáló impulzusok – Mi keltette fel az érdeklődését termék iránt az elmúlt egy évben?

socialmedia2021_nrc_kuruczimre_20210909_pdf_page_9_of_15.jpg

És a lényeg: Az utolsó sorban jól látszik, hogy az influencer marketing elsősorban a Z generáció esetében generál vásárlást, érdeklődést. Náluk ez összesen 48%. De ha ezt összevetem az első sorral, a hirdetésekkel, akkor azt látom, hogy még a Z esetében is közel tíz százalékponttal alacsonyabb ez az érték! Vagyis a hirdetés, az egyszerű hirdetés, hatékonyabb.

Ez számomra megerősíti azt, amit eddig éreztem: az influencer marketing ahogy egyre drágább lett, úgy vált egyre kevésbé hatékonnyá, és mára lényegében az egyik legdrágább elemmé a mixben.

Akkor ezzel vége az influencer marketingnek? Abban az értelemben, ahogy azt az elmúlt 2-3 évben használjuk, talán igen. No nem azonnal, kell még pár év, hogy igazán kifussa magát, és a piac minden szinten rájöjjön, hogy mennyire éri meg, de előbb-utóbb vége lesz. És ahogy meghal, úgy fog újraéledni. Mert az eredeti elv, ami arról szól, hogy számunkra elfogadott ember ajánlása többet ér, mint a reklám, továbbra is igaz. Ez az NRC kutatásából is kiderül, egyébként. És az influencer marketing szépen a helyére fog kerülni, nem fog a csapból is ez folyni, nem kizárólag csatorna lesz az influencer, hanem hiteles közvetítő is, és akkor ha megint hiteles lesz, ismét lesz értelme használni.

Az is lehet, ezt majd máshogy fogjuk hívni. Valahogy az influencer szó mindenféle formája mostanában egyre kevésbé népszerű…

<!–

–> A cikk eredetileg az alábbi címen jelent meg:
https://onlinemarketing.blog.hu/2021/09/29/vege_az_influencer_marketingnek