Van egy csapat

we-2078072_640.jpg

Kell egy csapat. Minarik Ede ezt jól látta, pontosan tudta, miért. Mert csapat nélkül nem működik.

Amikor belevágtam a tanácsadói létbe, akkor igazi egyszemélyes céget csináltam. Ennek lassan 12 éve, így volt szerencsém ebben a 12 évben megtapasztalni sok változást. Cégen belül, és cégen kívül is. Nem volt célom, hogy nagy céget építsek, nem volt célom, hogy piacvezető ügynökség legyek, nem volt célom, hogy egyáltalán ügynökség legyek.

Egy fontos célom volt: azzal foglalkozhassak, amit szeretek, ami érdekel. És még egy: ne legyen formális főnököm.

Ez a fajta felállás működött is pár évig, egyedül dolgoztam, olyan munkáim voltak, amihez nem kellett más. De változtak az elvárások, változtak a cégek, és egyre kevésbé fogadták el csak a tanácsadást: a megvalósításra is volt igény.

És persze változott az online marketing is. Egyre több kis cég kezdett el megjelenni a piacon, akiknek egyszerű igényei voltak, és egyre több olyan munka, amihez megvalósítás is kellett. Így szépen lassan növekedtünk. Nem túl nagy lendülettel, és aztán a válság miatt jelentős megakadással. De az elmúlt bő három évben kialakult egy olyan háttér, amire építhettem a szakmai munkámat. Előtte távmunkával építettem csapatot, majd néhány kudarc, csalódás, tévedés és elcseszés után váltottunk, és lett irodánk is.

Ez kellett ahhoz, hogy újra azzal foglalkozhassak, amit szeretek. És ehhez kellett a jó csapat is. Olyan emberek, akik segítenek abban, hogy elmehessek nyaralni, hogy tudjak nyugodtan tárgyalni, hogy dolgozhassak nagyobb volumenű feladatokon is. Olyan emberek, akik megérdemlik a bizalmat és akik remélem bíznak bennem is.

Azt kellett megtanulnom, hogy bár rövidebb távon lehet mindent egyedül csinálni, de valójában ez nem más, mint saját magam kizsigerelése. Az online marketing sok feladatra bomlik, nem lehet mindent megtanulni, nem lehet mindenben profinak lenni. És nem lehet egyszerre mindenhol ott lenni.

Nem tudok tárgyalni, tanulni, tanítani, blogot írni, Facebook oldalakat kezelni, tartalmakat gyártani, grafikákat készíteni, kampányokat kezelni, hírlevelet kiküldeni egyszerre.

Kell egy csapat. Ettől vagyunk sikeresek, és a csapat tudásától függ, milyen munkákat tudunk megvalósítani. Ez határoz meg bennünket a piacon.

Rájöttem, szeretek csapatban dolgozni.

Jó az, ha van egy csapat.

<!–

–> A cikk eredetileg az alábbi címen jelent meg:
http://onlinemarketing.blog.hu/2017/07/18/van_egy_csapat