Töröl, elvisel, válaszol

faces-63516_640.jpg

Tilt, tűr, támogat. Ez volt a szocializmusban a különböző művészetek támogatási politikája. Voltak, amiket tiltottak, voltak, amiket elviseltek, és voltak, amiket támogattak. Függött ez attól, kiről volt szó, és függött attól is, mi volt a megvalósuló alkotás. Így sok könnyűzenei előadó került a tűrt kategóriában, néhányakat tiltottak, és a rádiókban, tévében láthattuk azokat, akiket támogattak. Mert a támogatás sokszor nem azt jelentette, adnak pénzt, csak azt, engedték őket alkotni, szerepelni. És persze jelentett pénzt is: kaptak lehetőségeket. Nemcsak a könnyűzenéhez álltak persze így, hanem minden máshoz is.

Ez a hármas jutott most eszembe, hogy a Covidról írt posztom viszonylag hosszú ideig Index.hu címlapon volt, és rengeteg kommentet kapott. Voltak kommentek, amiket kapásból töröltem. Voltak, amiket meghagytam, de nem foglalkoztam vele többet. És voltak, amikre válaszoltam.

A kommentezés egy szakmai blogon általában ritka, és jobbára egyfajta szakmai vélemény vagy beszélgetés. De az Index.hu címlap minden blogot azonnal egyfajta bulvárrá alakít, és jönnek azok a kommentezők, akiknek mindenről véleményük van, ami kellően sarkos, azt le is írják, és várják a reakciókat. Persze ezek a vélemények minimum egyet nem értők, de sokszor kifejezetten trágárak. Vagy az is lehet, igazából semmi közük a témához, csak kiragadnak valamit, és azt rágják körbe. Ezeket a kommenteket törlöm. Amelyik engem szid, amelyik nem vitatkozik, hanem kijelent, amelyik trágár, amelyik fölösleges politizál. Nem arról van szó, hogy nem tetszik a véleménye. Arról van szó, nem tetszik, ahogy azt megosztja, vagy egyszerűen nem való ide.

Vannak kommentek, amikkel nem tudok vagy nem akarok mit kezdeni. Értem, hogy miért írta, de nem akarok vitatkozni, viszont nem látok okot, hogy töröljem. Az ilyen kommentek maradnak, néha még mások reagálnak is rá. Ha nem megy nagyon félre a témától, akkor elférnek.

Végül vannak azok a kommentek, amikre válaszolok. Vagy azért, mert egyetértek a leírttal (ilyenből van kevesebb), vagy azért, mert a leírt komment tartalma és stílusa alapján úgy érzem, van értelme beszélgetni, vitatkozni a kommentelővel. Lehet, az ellenkezőjét gondolja, mint én, de nem káromkodik, nem szid, hanem érvel. Ilyenekre szívesen reagálok.

Így áll össze a kommentek moderálása ezen a blogon. Törlök, szívfájdalom nélkül, ha szükségét érzem. Elviselem, ha nem ad okot a törlésre. És válaszolok, ha látom értelmét.

A blog az enyém. Mindenkinek érdemes megtanulni: a blog azé, aki írja. Nem vagyunk kötelesek elviselni a hülyeséget a kommentekbe, ugyanakkor a jó kommentek építik a közösséget és segítik, hogy jobbak legyünk. Természetesen foglalkozni kell ezzel, el kell mindent olvasni, és egyenként dönteni. És jó az, ha vannak előre lefektetett szabályok. Mint amit leírtam.

Törlök, elviselek válaszolok.

Vitatkoznál, beszélgetnél a témában? Gyere, lépj be az Onlinemarketing Klubba!

<!–

–> Töröl, elvisel, válaszolA cikk eredetileg az alábbi címen jelent meg:
https://onlinemarketing.blog.hu/2021/04/01/torol_elvisel_valaszol