Az online célzások egyik nagy előnye, hogy szinte mindig tudjuk, hol található a célcsoportunk helyileg: az okostelefon, a wifi jel, az IP cím elárulja a platformoknak, mi pedig ezt ügyesen tudjuk használni. De egy apró beállítással hibát követhetünk el. Nézzük ezt meg két példán keresztül!

A Velencei-tónál voltunk, ahol megjelent nálam két hirdetés néhány perc különbséggel:

A Spar hirdetése azoknak jelenik meg, akik most éppen Gárdonyban vannak.

A Spar ügyesen beépítette a lokációban rejlő előnyöket, amit ráadásul a szövegnél is kihasznált (“Bevásárlás strand után?…”).

A másik hirdetés, egy pizzéria hirdetése volt, amelyik annyira ínycsiklandozó képet rakott ki, hogy legszívesebben rendeltem volna, azonban a kattintás után kiderült: ez egy budapesti cég.

Érdekes módon a pizzéria is lokációs hirdetést használt, de itt az elsődleges célzás a “budapesti lakosok” volt. Ezért a Facebook azt tette, amit kellett neki: megjelenítette egy budapesti lakosnak azt a hirdetést, ami a házhozszállítást reklámozta.

Nem törődve vele értelemszerűen, hogy a hirdetés éppen egy olyan házhozszállítást reklámoz, amit nem tudok igénybe venni. Ezzel a hirdetéssel a pizzéria valószínűleg feleslegesen dobta ki a pénzt az ablakon, hiszen nem biztos, hogy emlékezni fogok rá, amikor ismét Budapesten leszek.

Bármilyen nyilvánvalónak tűnik, nagyon könnyű ilyen hibát elkövetni, ahogyan megúszni is. Nézzük hogyan!

  1. Ha bejegyzés kiemelést használsz, nem tudod beállítani a lokációnál részleteket. Így könnyen lehet, hogy olyanok látják a hirdetéseid, akik éppen akkor nincsenek ott. Ezt inkább kerüld el!
  2. Ha a Hirdetéskezelőben hozod létre a hirdetésed, ne felejts el választani, hogy azoknak jelenjen meg, akik ott laknak, vagy akik mostanában ott jártak?
A lokációs célzás részleteinek beállítása a Hirdetéskezelőben

Látod, a Hirdetéskezelőben több lehetőség közül választhatunk. Figyelj oda a beállításokra, főleg ilyenkor nyáron, amikor az emberek még többet vannak távol otthonról!

A cikk eredetileg az alábbi címen jelent meg:
https://kozossegikalandozasok.hu/2021/07/06/terulet-alapu-celzas-nyaron-mire-figyel/