Nyiss a cseh és a szlovák piac felé! Még több ember, nagyobb piaci lehetőség

Nyiss a cseh és a szlovák piac felé! Még több ember, nagyobb piaci lehetőség

A legtöbb cég tisztában van azzal, hogy hatalmas áttörést, előrelépést jelenthet a nemzetközi piac, mégis úgy vélik, hogy ez egy elérhetetlen vágy, megvalósíthatatlan elképzelés. Pedig – köszönhetően a szolgáltatásainknak – akár a Te céged is nemzetközivé válhat.

Szlovákia még az ország legtávolabbi sarkaiból is közelinek számító piac, de ezen kívül még számtalan érv szól mellette: a kitűnő gazdasági adatok, és a két ország javuló viszonya is arra ösztönzi a magyar KKV-kat, hogy a hazai piacon kívül Szlovákiába is megpróbáljanak betörni a termékükkel, szolgáltatásukkal.

Jelenleg a gazdasági feltételek Szlovákiában és Csehországban is jobbak, mint Magyarországon. Mindkét országban nagyobb a vásárlóképes réteg és akár magasabb áron is lehet értékesíteni egy terméket vagy szolgáltatást, mint hazánkban.

Gondot okozhat viszont a nyelv és a helyismeret hiánya, ezért a többnyelvű ügyfélkörrel párhuzamosan felmerül az igény arra, hogy egy többnyelvű ügyfélszolgálat is segítse a piacra lépésünket, kommunikációnkat, munkánkat.

Annak ellenére, hogy Magyarországról szabadon szállíthatunk akár külföldi cég nyitása nélkül is a szomszédos országokba, a magyar webáruház tulajdonosok nagy része elveti ezt a lehetőséget, mert túl rizikósnak érzi az üzletet. Azt, hogy megpróbálja az áruját, szolgáltatását egy olyan idegen kultúrában értékesíteni, ahol mások a szabályok, a vásárlói viselkedés és a nyelv.

Az ilyen külföldi piacra lépés egyik alapja például a stabil ügyfélszolgálat – ezalatt az e-mailes, telefonos, chates kommunikációt értjük – mert ezen keresztül érdeklődhetnek a potenciális vásárlók, partnerek a termékekkel, rendelésekkel kapcsolatban vagy akár panaszt is tehetnek.

De hogyan is vehetnél fel teljes állásba egy idegennyelvű ügyfélszolgálatost, amikor még éppen csak készülsz betörni az új piacra?

Erre kínál megoldást az Everigo.eu!
Mivel szakképzett határon túli magyarok vagyunk, valós kulturális és üzleti információink, tapasztalataink vannak, ezért teljeskörű szolgáltatásunkkal optimális segítséget tudunk nyújtani a külföldi piacon.

Amiben tudunk segíteni:
Lefordítjuk a weboldaladat, termékeidet, marketing anyagaidat (lokalizáció és SEO szempontok figyelembevételével), innováljuk és automatizáljuk a folyamataidat, többnyelvűsítjük és karban tartjuk a weboldaladat. Többnyelvű telefonos és email ügyfélszolgálatot tartunk fent, hogy a vásárlóid saját anyanyelvükön tudjanak kommunikálni a cégeddel, (kezeljük a email-jeidet, a rendeléseket, a reklamációkat) hétfőtől-péntekig, de igény szerint akár hétvégén is.
Intézzük a jogi és adó ügyeidet, logisztikádat, segítünk a teljeskörű Facebook kommunikációban és a Google Ads hirdetésekben is. Kedvezményes szállítási díjakat biztosítunk belföldön és külföldön is egyaránt. Country Managerjeink segítenek neked akár még a külföldi bankszámla nyitásában is, így még csak kiutaznod sem kell.

Nem szükséges további cégeket alkalmaznod és felügyelned. Nálunk megtalálsz mindent egy fedél alatt!

Professzionális fordítóink segítségével könnyen biztosítható, hogy mind a webáruház, mind a termékleírások, de még a reklámszövegek is azt az érzést keltsék a vásárlóinkban, hogy mi egy helyi webáruház vagyunk.
A szolgáltatásunk akár már kisebb vállalkozások számára is elérhető, mivel az áraink személyre szabottak, és folyamatosan igazíthatóak a növekvő igényeidhez, így nem kell terhelned a vállalkozásod egy teljes állású alkalmazott bérköltségével.

Ha egy termék működik itthon, a szomszédos országokban is jó eséllyel megvan a maga piaca. Ezzel a lehetőséggel egy új szintre emelheted a vállalkozásod!
Ha felkeltettük az érdeklődésed, és szeretnél egy ingyenes (és kötelezettségmentes) konzultációt, írj az [email protected] email címre, vagy keress fel minket a weboldalunkon keresztül. www.everigo.eu

Sokszorozzuk meg együtt a forgalmad!

Folyamatosan fejlesztjük és innováljuk a cégünket, 2020-ban további 8 országgal tervezünk bővülni.: Románia, Ausztria, Németország, Lengyelország, Ukrajna, Szlovénia, Szerbia és Horvátország.

Ahol a cikkünk először jelent meg :  https://minner.hu/minner-x/nyiss-a-cseh-es-a-szlovak-piac-fele-tobb-ember-nagyobb-piaci-lehetoseg/