Nincs mögötte coach, bölcsül és befogad: Miklovicz Norberttel beszélgettünk

Ülök a Lurdyban, minden a Magyar Marketing Fesztivállal van kitapétázva, itt lesz a rendezvény, adja magát, hogy itt találkozunk. Norbi befut, pár napja egy kutyás rendezvényen találkoztunk véletlen. Tanakodunk, hány éve is ismerjük egymást…

Aztán arra jutottunk, hogy vagy nyolc éve is megvan. Én emlékszem azokra a napokra amikor a Marketing Fesztivál ötlete született.
Gáspár Kati a KKvmarekting.info-tól Miklovicz Norberttel beszélgetett.
Talán az egyik első voltam akitől megkérdezted, hogy szerintem is jó ötlet-e?
Ennyi év távlatából mit válaszolsz magadnak? Jó ötlet volt?

Nincs mögötte coach, bölcsül és befogad: Miklovicz Norberttel beszélgettünk
Miklovicz Norbert, a Marketing Fesztivál főszervezője

Miklovicz: Hát nem ma volt. A tények makacs dolgok, mert nehéz vitatkozni velük. A tények pedig a Marketing Fesztivált igazolják. Folyamatos növekedés, minden évben erősebb brand.

Az első évben, 2014-ben a Lurdy 9-es termében voltunk a terem végén pár közelebbi partner asztalával, mint kiállító. 1 termünk volt, kb. 500 látogatóval. 2019-ben 1500-an vagyunk 2 szakmai teremmel, 1 networking teremmel, 2 szolgáltatás teremmel (VIP, Relax Room) és egy pár híján 60 standos szakkiállítással.

Ma, 2019-ben az egyik legnagyobb kkv-marketing szakkiállítás nálunk van és az egyik legnagyobbak a látogatói számot tekintve is. A személyes célom pedig az, hogy a legszínesebb és a legtöbb szolgáltatást adó esemény legyünk a szakmában. Egy igazi, színes fesztivál! Tudod, mi nem tiltottunk ki a 6 év alatt senkit és ezután sem fogunk. Szóval szerintem jó ötlet volt.

KKVmarketing.info: Ez a kitiltás valahonnan ismerős… Mondd csak, még megy a harc köztetek Wolf Gáborral?

Miklovicz: A kitiltásról nekem most az jutott eszembe, hogy egy másik tanácsadó most sok év után feloldott (nem tudom az okát, mert soha nem beszéltünk élőben, semmilyen kapcsolat nem volt közöttünk). Egyből ráírtam, megkérdeztem miért tiltott? Azt mondta: nem tudja, csak anno sok embert tiltott és benne voltam a körben. Előbb utóbb mindenki rájön, hogy ennek a le- és kitiltogatásnak semmi értelme.

Gáborral nekem semmi bajom nincs, ami meg van, azt megtartom magamnak. Ez csakis szakmai. Az én értékrendemmel nem egyezik az amit és ahogy kommunikál. Azonban ez az ő dolga, nem foglalkozom vele, mert legvégül a vásárló dönt a pénzével. Ma már szerencsére létezik közösségi média, ahol nagyon gyorsan kiderülnek a dolgok mindenkiről.

Nagyon sok éve volt közöttünk konfliktus, amit elengedtem (talán kölcsönösen elengedtünk), mert az ellenségeskedés nem visz előre. Lehet, hogy a bulvár érdekes dolog, de az ügyfeleket, a szakmai tartalmak iránt követőket nem érdekelnek ilyen dolgok és amúgy sem jó azt látni ha valaki a konkurensével foglalkozik és nem a saját követőivel. Szóval én sem teszem, szerintem ő sem, és másnak sem ajánlom. Ehhez a mondáshoz tartom magam: „bárkiről is legyen szó, ha valaki eredményeket ért el, azt tisztelni kell!”.

KKVmarketing.info: Sokat bölcsültél Norbi! Ezt onnan is látom, hogy az előadók egyre kevésbé marketing – celebritásokból és egyre inkább valódi szakemberekből áll. Marketingesként nyilván egy felépített rendben már megengedheti magának az ember, hogy ne a híresek legyenek csak az előadók közt. De nekem azt mutatja, hogy te magad is fejlődtél. Mesélj kérlek te miket tanultál az elmúlt időszakban, milyen tanfolyamokon, képzéseken vettél részt amik ebben segítettek? Van pl. coachod? Ez most divat…

Az elmúlt jó egy évben sokat utaztam, Németországtól kezdve Malajzián át Tajvanig. Ott volt lehetőségem sokat tanulni, de igazából a legtöbbet a saját piacom saját igényeiből tanulok. Sokkal inkább odafigyelek a miértekre, a vásárlói döntések vagy elutasítások forrására. Ebből tanulok a legtöbbet (én is). Nincs coachom, barátaim vannak illetve olyan szakemberek, akiknek adok a véleményére. Persze a coach biztos jó dolog, de én még nem találtam meg az enyémet.

Örülök, ha így látod, valóban a Marketing Fesztivál folyamatosan fejlődik szakmai tekintetben is. Idén is lesz olyan előadás a 25 között, amely élvezhető lesz egy kezdőnek is, de lesz bizony hardcore marketing is.

KKVmarketing.info: Év közben, ha mi nem lennénk barátok, nagyon keveset hallanék rólad. Mit csinálsz két marketing fesztivál között? Kicsit olyan lettél mint egy “marketing Mikulás”. Mintha csak egy napra bújnál elő. Korábban többet hallottunk rólad személyesen is. Miért tűntél el?

Igen, ez tudatos volt, de 2019-ben változni fog. Az az egy nap azért hat hónap, mert a Marketing Fesztivált 6 hónapig szervezzük (1 napért 6 hónap munka, kemény nem?), de való igaz, hogy magamat az utóbbi 1-1.5 évben nem toltam előre. Sokáig gondolkoztam az, hogy mi az, amivel meg akarok jelenni a nagy nyilvánosság előtt, mi az, ami szerintem is hiteles és értéket ad.
Kb. ennyi idő kellett ahhoz, hogy kifejlesszem saját kkv-marketing módszertanomat, ami „Miklovicz-módszer” néven fog futni 2019-től, és amivel nem kevesebbet ígérek, mint hogy cég típustól és cégméretétől függően olyan módszertant adok az ügyfeleimnek, amelyek konkrét kiutat, megoldást kínálnak a növekedéssel, márkaépítéssel, bevétel-maximalizással, piacszerzéssel kapcsolatos problémáikra. Kellett ennyi idő, bármihez nem adom a nevemet.

Persze ügyfeleim most is vannak, csak velük a háttérben dolgozom és nem nagyon akartam azzal a main streambe kerülni, hogy most éppen szöveget írok nekik és a Facebook oldalukat menedzselem. S persze megvalósítom idén márciusban egy régi álmomat, életre hívom az I. Márkaépítők szuperkonferenciáját. Izgalmas év lesz, érdemes lesz követni 😊

KKVmarketing.info: Én szeretem az ilyen jópofa számokat, vajon összesen hány óra munka egy marketing fesztivál megszervezése? Hány ember dolgozik a háttérben? Vannak ilyen mutatós statisztikáid?

Miklovicz: Az, hogy hány óra megszervezni, nem számolom, mert ezt szívvel – lélekkel, örömmel csinálom. Nem egyszer van, hogy egész éjszaka is dolgozom, ha a helyzet úgy kívánja. Jobb inkább, ha nem számolom össze… A rendezvényen kb. 15-en dolgozunk aktívan, plusz azok a szolgáltatók, akiktől szolgáltatást veszünk. Egyébként nem szoktunk ilyen statisztikát készíteni és publikálni, mert a vendégnek egy fontos, hogyha eljön, szakmailag hasznos legyen és sok új partnerrel, szolgáltatóval megismerkedjen. Hiába szerveznénk 50-en (ami jól mutatna egy statisztikában), ha csalódottan távoznának. Arra van statisztikánk, hogy milyen típusú cégek jönnek – ebben is egyedülállóak vagyunk. Mi egyesével megnézzük, hogy milyen árbevételű, hány főt alkalmazó cégekkel találkozik az ide látogató.

KKVmarketing.info: Ezt jó hallani, mert egy időben volt, hogy azt híresztelték, híg a közönség. Mit tettetek azért, hogy növekedés és komolyodás is legyen?

Miklovicz: Mondani és hallani sok mindent lehet, amikor népszerű egy márka, pletykálnak is róla. Mi nem árulunk zsákbamacskát, mi nem hazudunk és nem ígérünk lehetetlent – talán ennek köszönhetően a legnagyobb szakkiállítással rendelkező kkv-marketing konferencia vagyunk (idén 56 standdal, úgy hogy már mi nem akartunk beengedni többet a minőség miatt) és talán ennek köszönhetően ez a stand szám 1.5 hónap (!) alatt elfogyott – és ezek nem olcsó standok. Minden évben a hivatalos brosúrában benne vannak az adatok, hogy az előző évben milyen cégek voltak ott.
És mit teszünk még? Sokaknak nem szimpatikus, de a minőség miatt diákjegyünk nincs, ingyen jegyet semmilyen esetben nem adunk, egyedül a partnerek tiszteletjegyeiért nem fizet az, aki jön, de ők is komoly cégek, hiszen komoly értékű ajándékként kapják ezt a tiszteletjegyet a partnereinktől.
Nem engedünk be sajtóigazolványos embert, csak meghívott sajtóval dolgozunk. A kiállítói terünknél is a minőségi szempontok a legfontosabbak. Nem azt engedjük be, aki fizet, hanem amilyen kategóriájú szolgáltatót szeretnénk ha lenne a rendezvényen. Én ismerem mind a három nagy rendezvényt, ami az én szememben megüt egy mércét. Szerintem a Marketing Fesztiválon van a legkomolyabb, fizetőképes közönség és – bár mondhatja bárki, hogy részrehajló vagyok és ez csak marketing duma – ezt a több helyen kiállító partnereink is megerősítették.

KKVmarketing.info: Hogy lesz sikeres egy kiállító, vagy egy látogató ezen a napon?

Miklovicz: Kiállítói oldalról annak nem lesz sikeres a nap, aki nem készül rá. Látogatói oldalról pedig annak nem, aki nem tervezi meg a napját, hogy melyik órában hol legyen. Közel 60 kiállító, 1500 másik cégvezető, 25 szakmai előadás – ide nem érdemes úgy jönni, hogy “csak benézek és tanulok”, mert hidegzuhany lesz. Nagyon komoly információ bomba éri az embert, aki részt vesz a Marketing Fesztiválon. Ki kell jönni, meg kell tapasztalni.
Tudod, két fajta vállalkozó van Magyarországon: „aki Marketing Fesztiválra jár, és aki ezután fog.”. Nekem a legnagyobb büszkeség, amikor látom hogy tavaly egy cég a partnerünk vendége volt és tiszteletjeggyel jött, idén pedig elsők között fizette ki a legdrágább jegyet. Mi ezért dolgozunk…

KKVmarketing.info: Amikor beszélgetünk, alig 10 nap van az eseményig. Van még hely?

Miklovicz: Gyakorlatilag teltház van, egy-két napon belül már nem lehet jegyet venni. Minden évben ez a tendencia.
Veled is ott találkozunk újra!

(x)