Ha kínai importban gondolkodtál már, akkor biztosan felmerült benned már az a kérdés, hogy: Mennyiért is szállítják ide neked a megrendelt árut, mennyibe került egy konténer? Nem mindegy a végső termékár miatt sem, és félrevezető is lehet az első számolásaidnál. Összeszedtük a szállítási díjakat Kínából, mindezt pontos árakkal és minden fontos információval együtt. Természetesen lehet kisebb mennyiséget is rendelni, mint egy konténer, erről is lesz szó. A cikket szakértő készítette.

A cikk szerzője Csépe Gábor kínai import szakértő. Aki aktívan importál termékeket (sőt gyártat is), továbbá ő a MinnerAkadémiakínai import képzés oktatója.

Azt az elején tisztázzuk: ez nem egy olyan tétel, amivel fixen számolhatunk, mint mondjuk a Magyar Posta árlistája, hogy a levél 120 Ft, az elsőbbségi meg 160 forint. Foglalkoznunk, számolnunk azonban mégiscsak muszáj vele! Hiszen hiába látsz egy árat Alibabán, hogy valami X dollár, az még messze nem a minden költséggel terhelt belföldiesített árad (ELÁBÉ-d). Arról nem is beszélve, hogy sokszor csalinak kiírnak egy picivel jobb árat, amit nem is tudnak teljesíteni… a jó gyártók is! Mert ez a bevett szokás! És ott a fogyasztóvédelemnek sem szólhatunk. ?

Miből épül fel a végleges beszerzési ár? Azért nem annyira kínai ez: [((számlaérték + szállítási díj+biztosítás)*vám) + vámügyintézés díja] osztva a darabszámmal. Nem horror!

Vesézzük ki most a szállítás részt, látatlanban arról lehet a legkevesebb információd!

A szállítási díjakat egy folyamatosan hullámzó tengernek képzeld el, amiben néha vannak nagyobb hullámcsapások is. Havonta új árakat adnak a hajóstársaságok, úgyhogy nagyjából 12-szer változik az ár egy évben (léginél hetente-kéthetente van új ár). Természetesen minél nagyobb a kereslet, annál drágább a service, úgyhogy nem meglepetés, hogy ősszel, a karácsonyi csúcs-időszak előtt már szépen kúsznak felfelé az árak. November-decemberben a toppon, majd Karácsony után, amikor azt hihetnénk, hogy ki vásárol még árut, nos, akkor szintén magasak az árak, plusz annak is örülünk, ha még felfér az árunk a hajóra még a Kínai újév előtt (Erről is van szó bővebben a MinnerAkadémián található kínai import tanfolyamban).

Ha nagyon le akarjuk egyszerűsíteni – téli időszakban magasabb árak, nyári időszakban mérsékeltebb árak jellemzőek.

Tengeri konténer és légi szállítási díjak

Egy teljes konténer szállítási díja FOB paritás esetén (A paritásokról bővebben szintén a tanfolyamban… itt hosszú lenne mindent kibontani) 500 ezer és 1,2 millió forint között mozog, attól függően, hogy a kicsi vagy a nagy konténert használjuk, hogy az év mely szakaszában vagyunk, és hogy mennyire jó ajánlatot kaptunk. 15-20% eltérés lehet az egyes szállítmányozók árai között, úgyhogy nagyon nem mindegy, ki intézi.

Ma amikor a cikk írodik (2019.09.19), kértem be árakat, a mai napon így állunk:

  • 20 lábas konténer, FOB valamelyik nagy kínai kikötő – Budapest: 550-600.000 HUF
  • 40 lábas konténer, FOB valamelyik nagy kínai kikötő – Budapest: 800-850.000 HUF

Minden konténer Budapestre a Bilk-re vagy a Mahart-ra érkezik. Amennyiben nem Budapesti a kiszállítás, úgy kilométerenként 350 forinttal lehet számolni (szor kettő, mert a visszaút is).

Mielőtt belemerülnénk, felmerülhet benned: egyáltalán hogyan jön ide a konténer?

Egyrészt a kínai gyár valószínűleg nem a kikötő melletti utcában van, ezért egyszer az ő kapujuktól kell eljuttatni az árut a kikötőig közúton. Ez az első etap. A kikötőből eljön a hozzánk közel eső kikötőbe (Trieszt, Koper) a tengeren- második kör. Időközben könnyen lehet, hogy Szingapúrban egyszer átpakolják másik hajóra, de ezzel már nekünk semmi dolgunk. Harmadik menet: az európai kikötőből vasúton Magyarországra érkezik, majd végül közúton eljut a címzetthez. Hosszú történet, kb. 40 nap.

Jó hír: nem csak teljesen megtöltött konténeres megrendeléseket lehet már rendelni a kínai gyártóktól, kereskedőktől, hanem jóval kisebb mennyiségeket is. Gyűjtő fuvar keretein belül is rendelhetünk, ebben az esetben az árunk ugyan úgy konténerekben érkezik, de másoknak az ugyan ilyen kisebb rendeléseivel együtt utazik majd.

Első rendelésre azonban aligha fogsz konténernyi árut vásárolni (Kivéve ha kimondottan nagyméretű terméket veszel – mint én az emojis párnáknál), ezért nem is annyira a tele konténer árak, hanem a gyűjtő szállítások árai az érdekesek.

Két dolog határozza meg a szállítási díjat gyűjtőnél: súly, és térfogat. A fontosabbik adat pedig a térfogat, pláne tengeri szállításnál.

Valós példák konténer szállítási díjakra kínai importnál

(Tudod különböző időszakok, változó árak, szállítási idők (fenn írtam).

  • 2019 Augusztus – 4183 kg – 18,04 köbméter, FOB Shenzhen (A gyengélkedő forint sem tett jót most az áraknak)
    • Tengeri fuvardíj: 395047 HUF (299,96 USD árfolyammal váltva)
    • Biztosítás: 10499 HUF
    • Házhozszállítás Budapestre: 46000 HUF
  • 2019 Augusztus – 419 kg, 0,468 köbméter, FOB Shanghai (Amint látjátok, ez fél köbméter sincs. Ilyeneket is lehet hozni!)
    • Tengeri fuvardíj: 165 USD / mai MNB árfolyammal (299,96) átváltva: 49493 HUF
    • Biztosítás: 35 USD / 10499 HUF
    • Házhozszállítás Budapestre: 10000 HUF
  • 2018 December – 2 073 kg, 10,91 köbméter , FOB Shenzhen (nem volt rossz árunk)
    • Összköltség (Tengeri + vasút + közút): 185180 HUF
    • Biztosítás – 10499 HUF
  • 2018 Október – 3 049 kg, 6,2 köbméter, FOB Ningbo
    • Összköltség (Tengeri + vasút + közút): 182210 HUF
    • Biztosítás – 10499 HUF

Egy bizonyos mennyiség után (22-24 köbméter)
pedig jobban megéri a full konténer, akkor is ha nem tudjuk telerakni áruval.

Ezek alapján, ha érdeklődik a téma iránt,
esetleg tervezgeted, hogy importálnál valamit, még mindig nem tudod pontosan
kiszámolni, hogy a Te rendelésének mennyi lesz a szállítási díja, de a
nagyságrendről már van egy képed!

Nézzünk meg légi díjakat is. A légi nagy előnye a gyorsaság, amíg egy hajós szállítmány kb. 40 nap alatt ér ide, addíg a légi kb. egy hét alatt. Óriási külünbség! Ez az árazásban is jelentkezik, a légi díj sokszorosa a hajósnak Plusz, a léginél a karácsonyi időszak sokkal jobban befolyásolja a díjat. Jóval nagyobb kilengéseket okozva, mint a tengeri szállításnál (hiszen sürget az idő…jön a Jézuska! Az is sokszor repülővel jön ilyenkor, ami máskülönben hajóval lenne feladva).

Légi szállítási díjak valós példák:

  • 2019. Május – 266 Kg, 1,43 köbméter, FOB Guangzhou reptér
    • Légifuvar 236 584 HUF
    • Biztosítási díj 7 284 HUF
    • Árukezelés és kiszállítás 19 500 HUF
  • 2019. Június – 1 362 Kg, 3,07 köbméter, FOB Shanghai reptér
    • Összköltség: 834174 HUF

+ tippek, trükkök tapasztalatok még ehhez:
Amennyiben kicsi és drága a termékünk, úgy jó megoldás lehet a légi. Máskülönben inkább szükség megoldásnak alkalmazzák. Tegyük fel elkészült az árud Kínában, viszont raktárad már üres. Van lehetőség bontott szállításra is, a rendelés egy kisebb részét gyűjtős repülős szállítással (ha csak néhány kartonról van szó, akkor jók az expressz cégek is /DHL Express, TNT, Fedex, UPS, stb./), nagyobbik részét pedig tengeri szállítással szokták elhozni. Így valami tűzoltásnyi mennyiséghez juthatunk gyorsan, amíg itt a nagy hajós szállítmány.

Jó importálást!

Csépe Gábor, Minnerakadémia oktató. kínai import szakértő és aktív importáló

Kínai importtal kapcsolatos további cikkek, anyagok tőlem:

További webáruház cikkek itt: 50+ cikk marketingről, vevőszerzésről. Esettanulmányok, ötletek, tippek

Figyelem a cikk bármilyen felhasználása előzetes szerzői engedélyhez kötött!

Fotó: frank mckenna / Unsplash

A cikk eredetileg az alábbi címen jelent meg:
https://minner.hu/mennyibe-kerul-egy-kontener-szallitasa-kinabol/