Legutóbbi cikkemben a Decathlon csoport marketingjéről írtam még januárban, viszont azóta kicsit felpörögtek az események a Facebook csoportokkal kapcsolatban, hiszen kiderült, hogy Mark Zuckerberg cége is azt szeretné, hogy többet használjuk ezt a lehetőséget.

Hirtelen több ideje is lett most az embereknek márciusban a vírushelyzet miatt.

A Facebook adataiból kiderült, hogy többet nyomjuk a telefonunkat átlagosan (nagyjából 50-70%-kal), na meg persze aktívabbak is vagyunk a közösségi oldalakon ennek köszönhetően.

A Minner Extra csoportban ki is faggattunk titeket, hogy hogyan változott a csoportjaitok aktivitása, mert szeretünk konkrét adatokat vizsgálni a megérzések helyett.

Most összeszedtük ezeket az adatokat egy csokorba, hogy lásd, érdemes e most belevágnod a csoportokba.

Minner Extra csoport

Ezt a csoportot biztosan ismered már, de ha még nem vagy tag, mindenképp lépj be!

Tagok száma

Március 6-án 5240 tag volt a csoportban, most április 6-án pedig 5739, azaz 9,5%-kal nőtt a tagok száma az elmúlt 1 hónapban.

Ezzel szemben Február 5 és március 6 között, ami szintén egy 30 napos időtartam, mindössze 6,3 százalék volt a növekedés, azaz több, mint 50%-kal nőtt a csoport növekedésének aránya.

Aktivitások

A növekedés aránya nagyjából hasonló az aktivitásoknál is: Itt is durván 50%-kal nőtt az aktivitások száma, látszik, hogy mindenki kicsit felpezsdült a jelenlegi helyzettől, keresi a megoldásokat és a lehetőségeket is.

A Decathlon csoportok most igazán beindultak

Érdemes elemezni több cég nagyobb csoportjait, hogy még tisztább képet kapjunk a csoportok mostani teljesítményéről.

Nézzük meg a Decathlon csoportjait, amelyekről egyébként hosszú elemzést is írtam egy korábbi cikkemben.

Horgász csoport

Nagyon bepörgött a Decathlon horgászcsoportja, a Caperlan.

Kapóra is jött itt az elemzésnél, amit a korábbi cikkemben írtam, mert így volt összehasonlítási alapom, és hát durva, ami itt történt.

Nézzük meg, hogyan változott a csoport aktivitásának aránya:

Posztfrekvencia: A korábbi 1-hez képest napi 2-3 van, vagyis 100-200%-os emelkedés figyelhető meg itt.

Az aktivitás a posztoknál korábban is magas volt, de átlagosan duplázódott a kommentek száma a korábbiakhoz képest.

A tagok száma a januári 2700-hoz képest csupán 8%-kal emelkedett, viszont itt egy szűk tematikáról beszélünk, és nem is feltétlen céljuk emelni a csoport létszámát.

A sport valódi öröm!

Megvizsgáltam a ” Sportoljma.hu – Sport a közösségért” nevű Decathlonos csoportot is, és hasonló következtetésekre jutottam – itt is emelkedett százalékosan minden.

A korábbi elemzésből indultam ki, azt vettem alapnak, a vizsgált időszak pedig itt is az utóbbi 2 hét, vagyis március 26.-április 9.

A napi átlagos 5 poszt helyett most 6,5 látható, vagyis ez 30% emelkedést jelent.

Bár a kommentek száma nem nőtt, de az egyes posztok kedvelése közel duplázódott, jóval aktívabbak az emberek, és támogatóbbak mások sportteljesítménye kapcsán.

Megéri most csoportot indítani – Frey Martin most vágott bele

Martin a Minner Extra csoport tagja, és megosztotta velünk friss csoportja adataid – bevallom őszintén, szakmai szempontból ezek durván jó eredménynek számítanak kezdésnek.

Ha már meglévő vállalkozásod, és törzsközönséged van, nagyon megéri most elindítanod a csoportod.

Az emberek otthon vannak home officeban, több a szabadidejük, és egyébként is többet bújják a közösségi oldalakat – újabb infókat, híreket vadászva.

Beszéljenek helyettem azonban az adatok:

Nem érhető el leírás a fényképhez.

Érdemes megfigyelni, hogy egyes népszerűbb bejegyzések esetén egyszerre mennyire megugrott a posztok, és reakciók száma is.

Szép munka, Martin!

Konklúzió

Ha szeretnél bevezetni most egy új marketingeszközt, akkor mindenképp érdemes átgondolnod, hogy a csinálsz egy Facebook csoportot a vállalkozásodnak.

Bár napi szinten munkát kell beletenni a tartalomgyártás, és a moderálás miatt is, de ebben segít például az egyik MinnerAkadémia oktatás, ami a csoportokról, és a közösségépítésről szól.

A cikk eredetileg az alábbi címen jelent meg:
https://minner.hu/kutatas-a-facebook-csoportok-aktivabbak-mint-valaha/