Kielemeztem több tízezer dollár értékű szóróanyagot, hogy jobbat tudj írni (ContentTECH)

Szokásom, hogy az összes szórólapot elveszem és alaposan átolvasom, mielőtt kidobnám.

Nem azért, mert az adott termék érdekel (a kezembe kerülő legtöbb szóróanyag olyat reklámoz, amelynek nem vagyok célcsoportja).

Azért csinálom, mert:

  • Ismernem kell a piacokon uralkodó reklámozási stílusokat (szakmai)
  • Folyamatosan keresem az erős mondatokat, jó bevezetéseket és használható elemeket (kíváncsiság)
  • Nem vagyok normális (ez van)

A ContentTECH kiállítói több ezer (vagy inkább tízezer) dollárt fizettek azért, hogy a rendezvényen megjelenhessenek, így tanulságos és gyümölcsöző megnézni, hogy milyen reklámanyagokkal próbálták megszerezni a figyelmem.

A pontos összeget nem tudhatom, mert egyik kiállító sem fogja az orrom elé rakni a szponzorációs megállapodást – a Traffic & Conversion Summitre 30-40 ezer dollár körül van egy alapcsomag, a konferenciajegyek pedig 1000–1500 dollár közöttiek úgy a ContentTECH-re, mint a T&C-re.

Nem vagy érdekes

Ezt nem sértésnek mondom: én sem vagyok az.

Szinte mindig olyan környezetben dolgozik az üzenetünk, amikor az ügyfél figyelméért tucatnyi más dolog versenyez – melyek mindegyike érdekesebb, mint a reklámunk. (Vannak kivételek: ha valaki egy rendezvényértesítő hírlevélre feliratkozott, akkor nyitott a rendezvényeid reklámjára. Alapvető, hogy közösséget építs, tartalommarketinget használj és engedély alapú reklámozási modellben helyezd el a marketinged.)

Egy rendezvény esetén versenyzel az előadásokkal, a kiállítókkal, a résztvevőkkel, az ebéddel és a helyszínnel – ha pedig mégis belenéz a fogadócsomagba az ügyfél, akkor jön a második forduló: a szóróanyagodnak le kell győznie a többi anyagot.

A versenyt így nyerheted meg:

Formailag elüt a szóróanyagod – Nincs értelme a 8. A5-ös szórólapnak lenni, ellenben figyelemfelkeltő egy hosszú papírcsík, ami még a csomagból is kilóg.

Műfajban lépsz váratlant – Mindenki reklámanyagokra számít, te viszont csomagolsz egy magazint. (Tapasztalatból mondom: értékes és elrakják.)

Nem szóróanyagot használsz, hanem valami repicuccot, ami minőségi ésvagy praktikus – Hangsúlyozom, hogy legyen minőségi: egy gagyi tollal nem fogsz marketingforradalmat indítani, ellenben a pendrive hasznos, az étel megehető, a helyszín térképe segít, a kávé üzemanyag, a mobilnetet tartalmazó kártyáért meg imába foglalják a neved (általában van WiFi a rendezvényeken, viszont a T&C-n 6000 ember volt, az meg a legerősebb sávszélt is leterheli).

Mindenkinél jobb szöveget írsz – És azért írom ezt a cikket, hogy ezt megtehesd.

Nem a szórólapokért mentünk.

A ContentTECH Summitről írt exkluzív anyagainkat érdemes elolvasnod, mert a tartalommarketingben meghatározó konferenciát élhettünk át San Diegóban.

Megtanítalak anyanyelvi szinten az analitika nyelvén – akkor is, ha kezdő vagy (I. rész) [ContentTECH]

Ez a cikk alapjaiban újraértelmezi azt, amit a tartalomról gondoltál [ContentTECH]

„Abból élek, hogy emberek hallgatnak engem” – a ContentTECH Summit 2. napja

Egy, csak egy legény van talpon a vidéken (ContentTECH Summit 1. nap)

A Canto szomjúságot csillapít és GoPro DAM-et kínál

Nézzük az első szóróanyagot:

Kielemeztem több tízezer dollár értékű szóróanyagot, hogy jobbat tudj írni (ContentTECH)

Kielemeztem több tízezer dollár értékű szóróanyagot, hogy jobbat tudj írni (ContentTECH)

Ami tetszik:

Egyszerű játékosítás. A leadek kvalifikálása unalmas, ha azzá teszed (pl. egy végeláthatatlan űrlapon kérsz be rengeteg adatot). A Canto bingóra hajazó játékszerűséggel segít neked (meg maguknak) felmérni azt, hogy milyen tartalmakat és hol tárolsz.

Több indokot is ad, hogy miért menj a standjukhoz. Kapsz egy üveget és egy sörnyitót, illetve részt vehetsz a szerencsejátékban. Mindkettő jobb indok, mint a „gyere oda és beszélgessünk” üzenet, amit sokan használnak.

Ami lehetne jobb:

Túl sokat akar. Van szerencsejáték is (GoPro), kapsz pár cuccot, töltögesd ki a játékot, illetve az adataidat is – ez rögtön 4 dolog, amit vagy meg kell érteni, vagy meg kell csinálni.

Nem koherens az üzenet. Rákérdez, hogy szomjas vagyok-e, majd a GoPro DAM-re utaló szójátékkal folytatja – érthető cél, hogy az üveget és a nyereményjátékot is kommunikálni kell, de a kettő nem kapcsolódik (analóg példa: képzeld el, hogy megkérdezem tőled, hogy éhes vagy-e, majd azt mondom, hogy válassz egy ajándékpólót).

Feleslegesen nagy a cégnév a bingós oldalon. Ha van rá hely, áldásunk rá. Itt azonban fontos copy elől veszi el a helyet: a játék instrukciói a lap legaljára szorultak. Az egód ne legyen nagyobb, mint a konverziós céljaid.

Így csinálj jobb szóróanyagot:

Legyen kristálytiszta az üzeneted. Minél kevesebb teendőt és egymástól különálló (azaz itt: GoPro, üveg, bingó) információt adj az olvasódnak, mert az a célod, hogy a lehető leggyorsabban megértse, hogy mit kínálsz, mit csináljon, hova vigye és miért jó ez neki.

Vegyél még helyet. Ha több különböző dologgal készülsz egy konferenciára, mint a Canto, akkor érdemes elgondolkodni azon, hogy több kommunikációs felületet vásárolj. Beszélj a szervezőkkel, hogy mi lenne, ha 2 külön szóróanyagot tennél a fogadócsomagba, esetleg a másik anyagodad chair dropként tegyék ki és így tovább. Igen, ez plusz költség (úgy nyomdai, mint szponzorációs), ugyanakkor ha két szóróanyagod van, akkor duplázod a potenciális elérésed.

A trükkös lapocska, amely akár a szervezőké is lehetne

Még 7 amerikai szórólapot kielemeztünk részletesen azt is bemutatva, hogy a te anyagod hogyan lehetne jobb.

Előfizettél már? Ha igen, akkor itt tudsz bejelentkezni. Még nem vagy előfizetőnk? Olvasd el itt, hogy mi mindent tartalmaz az előfizetés, miért éri meg és miért nem akarsz ebből kimaradni.

Ez a doboz pontosan 16297 karakternyi színtiszta tudást rejt.

Semmi nem állhat az utadba, hogy a következő rendezvénymegjelenésednél a te szóróanyagod legyen a legjobb. Az elkészült kreatívod mutasd meg az előfizetőknek fönntartott belső csoportban, mert mindig kíváncsiak vagyunk a sikereidre.

<!–

–>
A cikk eredetileg az alábbi címen jelent meg:
https://www.marketingszoveg.com/contenttech-2019/kielemeztem-tobb-tizezer-dollar-erteku-szoroanyagot-hogy-jobbat-tudj-irni-contenttech/