bridge-1385938_640.jpg

Az ősz mindig a kereskedelem felfutásáról szólt. A nyaralások után visszamegy mindenki dolgozni, elkezdődnek az iskolák, és már az év végére kezdünk fejben készülni. Még tavaly, a Covid miatti korlátozások és bizonytalanság mellett is megvolt ugyanez a hatás, az év végi lezárások sem vetették vissza jelentős mértékben.

A jó hír tehát az, hogy elkezdődött az ősz, és ezzel együtt várhatóan növekedni fog a forgalom mindenkinél (aki nem nyári szezonális dolgot kínál). A többségünk már felkészült erre, tudjuk, mit fogunk az ősz folyamán csinálni – de aki még nem tervezte meg az év végét, most belevághat, van rá még pár napja.

Az is jó hír, hogy nincsenek korlátozások. Lesznek konferenciák, lesznek események az ősz folyamán, és reméljük, ezeket már nem kell sem elhalasztani, sem online megtartani. Még a tanítások is jelenléti oktatással valósulnak meg. Persze nem múlt el következmények nélkül az elmúlt másfél év, megtanultunk home office-ban dolgozni, megtanultunk távoktatásban tanulni és tanítani. Cégektől, intézményektől függ, mennyi marad meg ezekből, de a tudás és a technológia már adott – és gyakorlatunk is van benne.

Most azt látom, hogy kkv szinten mindenki úgy készül, hogy már nincs és nem is lesz a Covid járvány miatt semmilyen korlátozás, lezárás. Bár vannak pletykák, találgatások, de komolyabb lezárásokra senki nem számít, és sokak számára ez létkérdés is – egyszerűen tényleg minden tartalék és türelem elfogyott mostanra.

Itt van tehát az ősz, nagy lendülettel és optimizmussal vágunk bele, és reméljük, ez ki is tart tavaszig.

<!–

–> A cikk eredetileg az alábbi címen jelent meg:
https://onlinemarketing.blog.hu/2021/09/01/itt_van_az_osz_594