online-g9beedbfbf_640.jpg

Tegnap megkérdezték tőlem, hogyan lehet tanítani az online marketinget, hiszen ez egy alapvetően gyakorlati dolog. Azt kell mondjam, nagyon jó a kérdés, és sokszor felmerül bennem is, bár bő tíz éve már, hogy rendszeresen tanítom. Jó kérdés, mert nemcsak egy jó válasz adható rá.

Én például úgy szeretek tanítani, hogy alapvetően a megértésre, a gondolkodásra helyezem a hangsúlyt. Ez azt jelenti, hogy bár vannak gyakorlati feladatok is, nem elsősorban egy-egy eszköz begyakorlására helyezem a hangsúlyt, hanem sokkal inkább arra, hogy miért csinálunk valamit, és hogyan lehet okosan végigvinni, de legalább végiggondolni a feladatokat. Plusz arra helyezem a hangsúlyt, hogy az adott időszak legfontosabb lehetőségeit megismerjék a hallgatók.

Ennek megfelelően az ilyen fajta tanításhoz nem kell se számítógép, se internet. Részben frontális oktatással tanítom (amikor kiállok és magyarázom), részben igyekszem bevonni a hallgatóságot kérdésekkel, néha feladatokkal. Ahol lehetséges, ott akár csoportmunkát is adok – ez utóbbihoz egyébként elsősorban az kell, hogy legyen elég időnk az adott tárgyra.

De természetesen ezzel sok dolgot nem, vagy csak nehézkesen lehet megtanítani. Például egy statisztikai felületet hatékonyabb élőben megmutatni, és sok téma a hirdetések beállításától kezdve a szövegírásig gyakorlással tanítható igazán. Vagyis ilyenkor kellhet a számítógép, az internet is – vagy egyes feladatokat ki lehet adni otthoni munkára.

A covid alatt bevezetett online oktatás adott még egy lehetőséget: a tananyag egyes részeiről lehet videót is készíteni, és azt akár otthoni feldolgozásra is ki lehet adni. Ezzel még csak ötlet szintjén foglalkoztam, bár néhány saját videót szoktam ajánlani kiegészítő anyagként.

Az elmúlt tíz évben sokat változott a tananyag, de az alapok ugyanazok. Az eszközök terén még többet tudtunk előrelépni, mára az nem különleges, hogy a hallgatók egy része otthonról nézi az órámat. Ami biztos, az a változás. Minden órámat, amit évről-évre tanítok, folyamatosan átnézem és javítom, ha kell. Mert a legfontosabbnak azt gondolom: olyan tudást kell átadnom, ami itt és most igaz, nem olyat, ami pár éve volt az.

<!–

–> A cikk eredetileg az alábbi címen jelent meg:
https://onlinemarketing.blog.hu/2022/05/06/hogyan_tanitok