new-years-day-g7382393b4_640.jpg

Túléltük. Talán ez a legjobb, ami 2021-ről elmondható, pedig egy olyan év után, mint amilyen a 2020. volt, ennél mindenki többet várt. Túléltük, de rengeteget tanulhattunk is belőle. Úgy tűnik, miközben a Covid járvány velünk élt, megtanultunk így üzletelni, így vállalkozni, így élni. A folyamatosan változó körülmények egy újabb – néha meghatározó – eleme lett a járvány, és aki tudott, alkalmazkodott.

2022-nek így már sokkal nagyobb tapasztalatokkal indulunk neki. Nincs senki lefagyva, az év vége is inkább jól alakult, mint rosszul, látszanak a lehetséges irányok. Tudjuk, idén a választások miatt Magyarországon a nyárig minden pezsegni fog, tudjuk, lesz költés, lesz pénz a vevőknél. Messzebb talán most sokan nem látnak, de 2021 megtanított mindenkit arra, hogy hónapról hónapra éljen, hogy rugalmas legyen, és képes legyen alkalmazkodni.

Nem jó ez, ha az embernek lennének hosszú távú céljai, de talán lassan ebben a környezetben is megtanuljuk, mégis hogyan lehet ezeket megvalósítani. Egy jó stratégia mára rugalmas legyen, de tartalmazzon olyan elemeket is, amik nemcsak egy-két hónapra szólnak. Hogy ez így közhely, és nesze semmi, fogd meg jól javaslat? Igen, ez igaz. Decemberben számos partnerünknek készítettünk terveket 2022-re, így látom, tudom, mennyire eltérő megoldásokat választottak a különböző cégek. Egyszerűen nem tudok olyan egyértelmű javaslatokat adni, ami mindenkinek jó lenne.

Amikor ilyen kicsit bizonytalan időszakot élünk át, tudjuk, ez egyben a lehetőségek időszaka is. A változás azt is jelenti, hogy lehetőségünk lehet fejlődni, továbblépni, változtatni. 2022-től ezt várom: hazai és nemzetközi szinten is változást. Változást a közösségi médiában, változást a e-kereskedelemben, változást mindenben.

Addig is: boldog új évet mindenkinek!

<!–

–> A cikk eredetileg az alábbi címen jelent meg:
https://onlinemarketing.blog.hu/2022/01/03/hello_791