Megjelenítés: 14 mutatása

4 milliárd felhasználó kiemelkedően sok bevételt hozott a Metának 2023-ban

Közel 4 milliárd felhasználó és soha nem látott bevételek. Nagyjából ez derült ki a Meta tőzsdei jelentéséből. De lássuk az izgalmas részleteket! Összesen majdnem 4 milliárd ember (3,98) használja a Meta valamelyik fő platformját (Facebook, Instagram. Whatsapp, Messenger) havi szinten, bár az emelkedés “csak” 20 millió volt az utolsó negyedévben. A napi felhasználók száma 3,19 milliárd. A Facebook felhasználói száma havi szinten 3,065 milliárd, napi szinten pedig 2,11 milliárd. Itt érdekes még az is, hogy az egyes régiók hogyan teljesítettek. Ázsia és Afrika továbbra is növekszik, Európa és Észak-Amerika azonban inkább stagnál, de legalább már nem csökken. A Meta 40,111 …

Már több, mint 3 milliárd ember használja a Facebookot

A Meta 2023-as második negyedéves tőzsdei jelentéséből ismét izgalmas dolgok derültek ki a Facebookról, a Whatsappról, a Reels-ről és persze a cég mesterséges intelligencia terveiről. Lássuk először azokat, amik marketingesként fontosak, majd pedig a részleteket: A Facebook felhasználói számban és oldalon eltöltött idő területén is növekszik (kivéve Európában, bár itt akár megtisztulásról is beszélhetünk) A növekedés egyik oka a mesterséges intelligencia alapú ajánló rendszer, ami marketingesként lehetőséget de egyben veszélyt is jelent A Reels videók a legfontosabb kommunikációs elem lehet azoknak, akik eredményeket szeretnének elérni Érdemes odafigyelni az olyan üzenet alapú megoldásokra, mint az Instagram Broadcast Channel vagy a Messenger …

4 milliárd felhasználó felé közelít a Meta

A Meta 2023-as első negyedéves eredményei elég bíztatóak lettek, de a számokon kívül pár érdekes dolog is kiderült a cég terveiről. Lássuk először a főbb adatokat: 3,82 milliárd ember használja havonta legalább egyszer valamelyik nagy Meta platformot (Facebook, Instagram, Messenger, Whatsapp). Ha a korábbi évek fejlődési tempóját hozza a cég, akkor 2024 első-második negyedévére átlépi a 4 milliárdot a felhasználók száma. Ez nagyjából a föld lakosságának a fele. Csak úgy mondom. A napi felhasználói szám az összes platformon 3,02 milliárd A Facebook napi felhasználói száma már elhagyta a 2 milliárdot, egészen pontosan 2,037 milliárd volt 2023 első negyedévében. A Facebook …

2 milliárd ember Facebookozik naponta: túl a hullámvölgyön a platform?

A Meta bemutatta a 2022-es negyedik negyedéves számait, aminek köszönhetően ismét betekintést kaptunk a cég és a platformok helyzetébe. Lássuk! A Facebookot napi szinten immár két milliárd, havi szinten pedig közel három milliárd (2,963) ember használja. Bár a platform már nem a nagy kedvenc, de ezek a számok továbbra is azt mutatják, hogy számolni kell vele. A Meta összes platformját (Instagram, Facebook, Whatsapp, Messenger) összesen 2,96 milliárd ember használja naponta, havonta pedig 3,74 milliárd emberről beszélhetünk. Pozitív hangulatra ad okot az, amiről korábban írtam, miszerint nem csak a felhasználói szám, hanem az oldalon eltöltött idő is növekszik a Reels videóknak …

Gyengül a Facebook, erősödik a Meta?

A Meta (gyerekkori nevén Facebook) legfrissebb tőzsdei jelentése tele van izgalmas dolgokkal.Kiderül például, mekkora bevételt hoz a majdani metaverzumért felelős üzletág, ahogy az is, hogy a Facebook, mint platform bizony megállt a növekedésben. Szokás szerint egy sajtótájékoztató keretében ismertette aktuális üzleti eredményeit a Meta. A prezentáció szokás szerint tele van milliárdokkal – felhasználói számot és bevételeket tekintve egyaránt – de a sorok között olvasva izgalmas dolgokat találunk. Nézzük át a fő számokat és vonjunk le pár következtetést! A közösségi platform család napi felhasználó száma szépen nőtt. Naponta 2,82 milliárd használta átlagosan a cég különböző platformjait (Facebook, Instagram, WhatsApp), ami 8%-os …

3,6 milliárd ember használja a Facebook szolgáltatásait világszerte

A Facebook nyilvánosságra hozta a 2021 3 negyedéves eredményeit, így ideje, hogy kicsit betekintsünk a tech óriás függönyei mögé!Az eredmények ismertetése egyébként a szokásos keretek között zajlott, de volt pár olyan elejtett gondolat, ami előrevetíti a közeli és a távoli jövőt. Az egyik ilyen az volt, hogy a Facebook Reality Lab eredményeit külön fogják jelenteni. Ez elsőre nem hangzik érdekesnek, de fontos tudni, hogy ez a részleg fejleszti az Oculust virtuális valóság headsetet, és a Horizont, a virtuális valóság világot is. De hozzájuk köthető a Ray Ban-nel együttműködésben kiadott okosszemüveg, és a sokszor megénekelt Metaverzum is. Így különös jelentősége van …

A 2021-es év eleje jól alakult a Facebook számára

A Facebook szokásos tőzsdei jelentéséből ismét megtudhattuk, hogyan alakul a tech óriás felhasználói bázisa és a bevétele. Lássuk az aktuális számokat! Havonta 2,985 milliárd használta a Facebook platformot 2021 második negyedévében, naponta pedig 1,91 milliárdan térnek vissza. Ez 66% szokás szerint. A Facebook alkalmazás családot (ebbe beletartozik az Instagram, a Messenger és a WhatsApp is), 3,51 milliárd ember használta havonta, 2,76 milliárd pedig naponta A cég bevétele 29,1 milliárd dollár volt az utolsó negyedévben. Ennek 98%-a a hirdetésekből származik, pedig szépen emelkednek az egyéb bevételek is. A cég 8,5 milliárd dollár készpénzállománnyal rendelkezik A dokumentumokból az is kiderül, hogy az …

Újra növekedési pályán a Facebook?

A 2018-as a Facebook legnehezebb éve volt, nehéz mást állítani.Szinte minden hónapra esett valamilyen adatvédelmi botrány, ráadásul a GDPR is tavaly élesedett. Rájárt a rúd a közösségi hálózatra, amit az egyértelműen meg is érzett, hiszen az Észak-amerikai felhasználói száma éppen csak stagnált, az európai pedig esésnek is indult. A 2018 negyedik negyedévét bemutató tőzsdei jelentés azonban egy fokkal jobb képet fest. Szárnyalásról nem beszélhetünk, de a stagnálás, illetve a csökkenés megállni látszik. Facebook felhasználók száma havi bontásban: az Észak-amerikai adatok stagnálnak, az európaiak pedig újra növekedési pályára álltak, elérve az eddigi csúcsot. Összesen 2,3 milliárd ember használja a Facebookot havonta. …

Még sem fogy a Facebook Amerikában?

Van ahol fejlődik, van ahol toporog. Nagyjából így lehet összefoglalni a Facebook idei első negyedéves tőzsdei jelentését. Összeszedtem a fontosabb számokat, lássuk őket! Aktív felhsználók száma naponta: 1,45 milliárd (13%-os növkedés egy év alatt) Felhasználók száma havonta: 2,2 milliárd (13%-os növekedés egy év alatt) A mobil hirdetési bevételek adják a Facebook hirdetési bevételeinek 91%-ét (egy évvel ezelőtt ez 85% volt) A jelentés egyébként szűkszavú volt, de az interjúból számíthatunk majd még részletekre. Sőt maga Zuckerberg is szűkszavú volt, hiszen nem rakott föl ovábbi információkat a Facebook oldalára, ahogy szokott. Mindössze annyit írt ki, hogy 2018-ban az emberek biztonsága lesz a fókuszban, …

Mekkorát nőtt a Facebook bevétele a Google-höz képest?

A Facebook hatalmasat nőtt az elmúlt években bevétel tekintetében is.Három év alatt szinte megnégyszerezte a bevételeit. Szép szám mondhatnánk, de még mindig eltörpül a Google bevételeihez képest, hiszen a Google 2017 utolsó negyedévében 32 milliárd dollárt keresett, a Facebook viszont “csak” 13-at. De nézzük csak meg ezt a grafikont! A Facebook és a Google bevételeinek alakulása Mindkét cég nagyot ment, hiszen a Google is majdnem duplázta a negyedéves bevételeit három év alatt, de az olló egyre jobban összezár.Míg a 2015-ös első negyedévben majdnem 5-szörös volt a különbség, ez 2017 utolsó negyedévére 2,5-szeresre olvadt. A Facebook mágnesként tudja (tudta eddig) magához tapasztani az …