Brand körkép: Szivárvány Piktor Festékház

Timivel egy vásárlás alkalmával találkoztam, mikor a Szivárvány Piktor Festékházban jártam a 18. kerületben. Először kérdéseket szerettem volna feltenni neki, hogy bemutassam a válaszok alapján a cégét, de végül az alábbi sorokat kaptam tőle. Annyira érdekesen írta le (tele van emberi értékkel) a festékbolt és a saját élete történetét, hogy úgy határoztam egy az egyben beemelem az írását ebbe a bejegyzésbe.
Brand körkép: Szivárvány Piktor Festékház
30 éve indult útjára egy álom
Szivárvány Piktor Festékház
Szeretnék
ebben a “fura” időszakban valami pozitívat is írni, tenni- hogy
biztassam Önt, magam  -hitet adjak magunknak.
Talán
manapság nem is olyan nagy titok, ha valakinek van hite, próbálja kutatni,
megérteni és elfogadni, egyáltalán ízlelgetni a szeretet és az elfogadás
mélyebb megértését gyakorlati alkalmazását.
Egy nagyon
rövid életutat rólam, hogy picit értsenek is a fennti “nagy
szavakból”.
1971-ben
születtem Budapesten egy teljesen átlagos “munkás” családban.
Édesanyám KHV, majd Azúr eladó majd boltvezető, később magánvállalkozó.
Édesapám “szobrászművész” Nagyszüleim földművesek, egyszerű emberek.
Gyerekkoromat
a szünidőben Bakópusztán (Nógrád megye) töltöttem, ahol megismerkedtem a föld
és az állatok gondozásával, egy falu közösség életének részese lehettem.
Sokat
tanultam a vidéki életből akkor, hasznát inkább csak felnőtt fejjel látom,
gyerekként mást is el tudtam volna képzelni.
Amikor nem a
nagyszülőknél, akkor az
illatszer később a festékbolt pultja mögött
tevékenykedtem. Nagyon izgalmas volt kölnit mérni, rúzst eladni vagy éppen árut
kihelyezni a polcokra. Ma is érzem a bolt illatát, a
vevőkör élénk életét –
amit ma is megtapasztalok, s hihetetlen módon  ezt ma is megtapasztalom a
régi és az új vásárlókkal együtt. Őszintén mondom/írom – nagyon szerencsés vagyok,
hogy azt a szeretetet és tiszteletet ma is tudjuk működtetni. Sokszor szavak
nélkül. Édesanyám nagyszüleim megtakarított kevéske pénzének segítségével
nyitotta meg
festék, háztartási boltját a Honvéd utcai villamosmegállóban,
25m2-en, szinte a “semmiből”. Vásárlókörét egyrészt
ismeretségből,
másrészt a kis üzlet megnyitásából szerezte. Egyedül, reményekkel teli indult
el a nagyvilágból. Sokszor este 10 órakor pakolta, árazta be az árut.
Nagyon-nagyon nagy volt az akarata és az ereje és nagyon szerették – tisztelték
Őt ezért.
Szeretném
kiemelni Édesapámat is – aki szoboröntőként dolgozott, de művészlélekkel és
nagy tudással áldatott meg, betekintést adott a művészetek világába
és
számtalanszor formázhattam és önthettem vele a szebbnél szebb plasztikákat,
szobrokat vagy akár kokillázhattam is. Nagyon büszke vagyok rájuk, hiszen
szinte szavak és különösebb irányítás   nélkül adták át önmagukat, s
ebből táplálkozom, fejlesztem és adom át gyermekemnek is azt amit Tőlük kaptam
útravalóul.
Az élet tett
egy kis kerülőt, amikor pályaválasztásra került a sor és nagybátyám jóvoltából
a MiszTótfalusi Kis Miklós Nyomdaipari Szakközép Iskolában kezdtem meg fényszedő
tanulmányaimat.
Mindig is
szerettem olvasni, a világ újabb vetülete nyílt meg előttem, s a Tolnai utcai
Tanműhelyből a Kossuth Nyomdába vezetett az utam. Tanultam kézi szedést, és
mint nyomdaipari formakészítő technikus végeztem el az iskoláimat. Életem
második legértékesebb időszaka volt, hogy egy gyönyörű szakmát tanulhattam. Ám
nagy váltás volt a nyomdászat életében is, a kiadók átvették a formakészítés
alapjait, ez mellett időközben Édesanyám megnyitotta kis festék 
-háztartási üzletét
, ahol segítségre volt szükség. 
Eleinte nehéz
volt átállni, elhagyni a tanult szakmát – de nem sok idő kellett, hogy ne bánkódjak
miatta.
A
rendszerváltást egy pezsgő minden szempontból felemelkedő időszak követte.
Köszönhetően a nagyszülők anyagi segítségének, Édesanyám mosolyának és
szaktudásának gyorsan kinőttük a kis üzletet és lehetőség nyílt egy másik üzlet
nyitására. 
A két üzlet
csodálatos forgalmat adott, s a bérleményekből lehetőség lett egy hitel
segítségével jelen üzletünket részletfizetéssel megvásárolni a Horizont
Áfésztól. Ez egy közért volt, így hát belevágtunk és az üzletet lefelezve egy
élelmiszerbolt működtetésébe, egészen addig amíg lehetőség adódott az
üzlethelyiség felújítására. Innentől kezdve a testvérem is itt dolgozott, aki
szintén elmondhatja magáról gyerekkorunkat és felnőtté válásunk történetét.
Laci egy szuper jó ember, az Ő irányítása alatt tanultunk meg a lányokkal
festéket keverni, férfiasabb témakörökbe beavatódni.
Brand körkép: Szivárvány Piktor Festékház
Szivárvány Piktor Festékház
A 90-es
robbantak be hazánkba a nagyobb élelmiszerláncok, s így a közértet
megszüntetve az egész üzlet számunkra a második otthon, számomra egy csodaszép
festék-háztartási üzletté alakult át.
Nagyon szép
vevőkörrel “dicsekedhetek” és hálát adok minden egyes napért, azért
hogy fejlődhettünk a lakosságot szolgálhatjuk s elismerik munkánkat..
Küzdelmes és
sok munka áll mögöttünk, de kérem ne vegyék nagyzolásnak –  a mai napig is
rengeteg jót és köszönetet kapok/kapunk a vevőktől. Ez az ami mindig megerősít
abban, hogy érdemes…..
Sok szépet és
jót kapunk az élettől,de mint mindenki más kb. hasonló mennyiségű fülest is…
Nagyon oda kell figyelni, és néha szétcsúszok…
De másnap,
mintha mi sem történt volna. Nem egy nagy üzlet a miénk mai szemmel, de nekem
egy csoda. Anyukámék szinte a semmiből indultak el, s a kitartásukkal, mások
segítésével megértésével és  vevők visszatérésének köszönhetjük, hogy 30 év
után is itt lehetünk
Mint
mindenkinek –  így nekünk is a legnagyobb tragédia a szüleink gyors
elvesztése volt, de szellemiségük itt maradt, s így ma is sokan úgy hívják az
üzletet, hogy “Klári boltja”. Igen, az övé és miénk, mert Ő és
Édesapánk bennünk él tovább.
Rengeteg
kedves ember örömben, bánatban, jóban – rosszban akivel éljük napjainkat.. és
olyan egyszerű, olyan jó visszatekintve… Az életem értelmét adja a család
mellett, s szüleink remélem sokat tudnak mosolyogni az égi Hazában.. 
Nagyon szeretném
ha sokan megtapasztalnák ezt az érzést. Hogy egymásért vagyunk, segítsünk
egymásnak – egymáson, merjük elmondani a másiknak dolgainkat és ha szükséges
oldjuk is meg közös erővel. 
Kérem ne
vegyék ömlengésnek, de most újabb feladat előtt állunk – amit csak együtt
tudunk megoldani. Sokaknak mondom, hogy ne csak vásárolni jöjjön be, jöjjön –
beszélgessünk, beszélgessenek egymással az emberek. Egy nagy családdá vált ez a
kis lőrinci kör,
szeretnek bejönni hozzánk az emberek akár ismernek, akár nem.
Nagyon kevés esetet tudok mondani, amikor nem pozitívan történt meg valami.
S ez a
legnagyobb elismerés számunkra, nagyon-nagyon köszönöm – köszönjük
mindannyiuknak, hogy megtisztelnek bennünket vásárlásukkal.
Nagy a
riadalom, de azt is tudom, hogy nem reménytelen a helyzet. Talán emlékeznek a
Miss Saigon betétdalára: “Nem szabad félni”, ha nem ismerik
hallgassák meg..
Fejlődtünk,
próbálunk megfelelni a napi igényeknek, színkeverő gépekkel dolgozunk,
igyekszünk mindig újabb terméket behozni az üzletbe – így már van szép
szerszámrészlegünk, munkavédelem kis szelete, csavarok, építkezési
segédanyagok, háztartási áruk, tisztítószerek széles választéka
és egy jó
kávéfőzőgép is részese lehet napjainknak ha éppen van rá idő s kedv.
Viseljük
tudatosan a jelenlegi helyzetet, ha van hitünk és kitartásunk, akkor mindent
meg tudunk oldani és mindent átvészelünk –  együtt Önökkel. Nem szabad
félni!
Brand körkép: Szivárvány Piktor Festékház
festék és vegyiáru
Ha lehet még
egy kérés: nagyon óvatosan bánjanak a
fertőtlenítőszerekkel, veszélyes a
túlzott használat. A kezeket feltétlenül hidratáljuk és óvakodjunk a
tisztítószerek belélegzésétől is.
Jelen helyzet
jó időszak lesz ez arra, hogy többet legyünk magunkkal, szeretteinkkel,
szelektáljunk – leltározzunk, nagytakarítsunk kívül-belül és mire mindennel
végzünk, beindul a körforgás.
Kívánok jó
egészséget, végtelen türelmet és megértést a legnagyobb szeretettel és
tisztelettel a Szivárvány Piktor festék és háztartási üzlet minden dolgozójának
nevében. 🙂

Andor Timea

Szivárvány Piktor Kft.
1185. Bp. Honvéd u 2.
061 290 3965
http://szivarvanypiktor.hu/

Brand körkép: Szivárvány Piktor Festékház

A cikk eredetileg az alábbi címen jelent meg:
https://strategiaimarketing.blogspot.com/2020/03/brand-korkep-szivarvany-piktor-festekhaz.html