glitch-2463368_640.jpg

Azt hiszem, meg kell tanulnunk újra használni az internetet. A közösségi média megjelenésekor örvendeztünk, hogy végre, mindenki elmondhatja, amit gondol. Aztán 15 évvel később azt látjuk, hogy tényleg mindenki el is mondja azt, amit gondol.

Örvendeztünk, hogy dejó, nincsenek kapuőrök, bárki bármit megírhat, közzétehet. És meg is történt: bárki bármit megír és közzétesz, függetlenül attól, hogy annak van-e köze a valósághoz, vagy a józan észhez.

Lelkendeztünk, hogy majd mindenkinek lesz internete, és minden azon keresztül lehet intézni, és most azt látjuk, hogy tényleg mindenkinek van internete, csak nem mindenki képes azon keresztül mindent intézni.

Az internet egy nagyon hatékony csatorna, de annak a használata rajtunk múlik. Ez annyira közhely, nekem is fáj leírni, de ettől még sajnos igaz. Azt szoktuk mondani, hogy azt kell szolgáltatni, amire az embereknek van igénye. De a marketingben megtanultuk, hogy igényt lehet teremteni is. Vagyis valójában az emberek azt fogyasztanak, amire megtanítjuk őket, amire rábeszéljük őket. A marketing lehet egy jó eszköz arra, hogy jó irányba fordítsuk az embereket, és persze arra is lehet eszköz, hogy rossz irányba. És akkor még lehet azon is vitatkozni, mit jelent a „jó” és mit jelent a „rossz” irány.

Az internet használata annyira beépült a napi életünkbe, hogy szinte élni se tudnánk nélküle. Közművé vált, és ennek megfelelően van rá igényünk is: legyen. De a tartalom, amit fogyasztunk, folyamatosan változik. Ez adja meg annak a lehetőségét, hogy tudatosan olyan irányba vigyük el az internetet, ami szerintünk jobb, mint ami most van.

Ez egy nagyon jól hangzó lehetőség, a probléma az, hogy valójában csak elméletileg valósítható meg. Nincs egy olyan világhatalom, nem létezik háttérhatalom, amelyik tudná irányítani, ki mit akarjon csinálni, ki milyen irányba vigye az internetet.

Nekünk magunknak kell végiggondolni, mire is lenne jó az internet, mire is lenne érdemes használni. Mennyire jó az, ami van, és mit lehetne máshogy. De ez azt jelenti, hogy nekünk magunknak kell változni.

Ahogy egyre több okostelefonon van olyan funkció, amellyel időben korlátozhatjuk egyes alkalmazások használatát, így szorítva magunkat arra, hogy pl. kevesebbet Facebook-ozzunk, úgy lehet tudatosan „átállítani” magunkat egy olyan felhasználási módra, ami rajtunk keresztül akár meg is változtathatja az internetet.

Például nem kell ugrani a trollokra, amikor beszólnak, amikor provokálnak. Nem kell mindenáron reagálni. Kialakíthatjuk a saját életterünket, a saját köreinket. A saját virtuális otthonunkat, ahol jó lenni.

Elmúlt az a fajta újdonsága az internetnek, amelyet a technológia adott. Ma már azt kell megtanulnunk, ezt mire használjuk. A lehetőség megvan rá. Kérdés, képesek leszünk-e élni vele.

<!–

–> A cikk eredetileg az alábbi címen jelent meg:
https://onlinemarketing.blog.hu/2021/04/07/az_internetrol_950